Amikor több mint 10 éve eldöntöttem, hogy edző leszek, nem nagyon gondolkodtam azon, hogy mit hoz majd az élet ezzel kapcsolatban. Én... aki mindig mindent megtervez, lépésről lépésre, A-B-C-D verziókat az egész életre. De ez valahogy csak így esett. Mindig is voltak intuícióim. Hol hallgattam rájuk, hol elnyomtam őket attól függően, hogy életem éppen mely szakaszát éltem. Ez a döntésem viszont tisztán megérzésből született, és a mai napig egy percig sem bánom, hogy így történt.
Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy a világ rendkívül sokat változott 10 év alatt. A mélyből sok szempontból felszínes lett. A gyorsból még gyorsabb. A kevésből sok, a csendesből hangos. Ezer és ezer választási lehetőséget hoz az élet, már azt sem tudjuk merre nézzünk.
A pandémia, a közvetlenül mellettünk zajló háború, infláció, munkanélküliség ezen mit sem segített. Ezek az események mind hatással vannak ránk. Mindannyiónkra. Kire így, kire úgy, de nincs olyan egyén, akit valamilyen módon ne érintene meg ez az őrült változás. És erről igenis beszélni kell!
Mert van, hogy nem vagyunk jól. Van, hogy elveszük a mindennapokban, ránktör a kétségbeesés, szorongás, depresszió és azt gondoljuk, hogy ez szégyellnivaló. Hogy egyedül vagyunk ezzel, pedig ha tudnánk, hányan vannak körülöttünk ugyanebben a helyzetben, meglepődnénk.
Tudom mennyire nehéz másra figyelni akkor, amikor a saját hétköznapjaink is nehezek. Sokszor azt sem vesszük észre, hogy egyébként mekkora támogató közeg, szociális háló vesz körül bennünket, hiszen mélyen vagyunk a saját fájdalmunkban, érzéseinkben, amihez minden jogunk megvan.
Jogunk van szarul lenni és azt mondani, hogy ebből elég. Jogunk van őrjöngeni és kiakadni. Sírni és hisztizni, ha az kell, hogy megkönnyebbüljünk kicsit. Jogunk van otthagyni azt, ami csak rombol: kapcsolatot, munkahelyet, iskolát.
És jogunk van beszélni erről, mert az elfojtások csak további szorongáshoz vezetnek.
Mindezt saját bőrömön megtapasztalván döntöttem úgy, hogy folytatom a coaching pályafutásomat. Nem azért, mert "jó pénz van benne", vagy mert okos dolgokat akarok mondani vagy kitenni a social media-ra, hogy ajnároztassam magam.
Hanem azért, mert fontosnak tartom, hogy legyen valaki, aki valóban meg tud hallgatni. És őszintén? Ebben tényleg jó vagyok.
