Rendkívül tanulságos volt számomra ez az elmúlt időszak. El voltam havazva, de most leginkább azzal, hogy újraépítsem saját magamat. Nem újdonság ez az életemben, számtalanszor megtörtént már korábban. De valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki hasonló dolgokat élt át az elmúlt időszak viszontagságai miatt.
Kit jobban, kit rosszabbul érintett ez a pandémiás időszak. Én az első csoportba tartozom, mert olyan csodát tapasztaltam meg, amit korábban talán még soha. A feltétel nélküli támogatást azok részéről, akiktől sohasem vártam volna el.
Mindig is tisztában voltam azzal - hiszen ez a szakmám (IS), hogy az egyént körülvevő szociális háló mekkora jelentőséggel bír. De más tudni és teljesen más megélni, megtapasztalni.
Olvasott embernek párja nincsen. Hörcsög módra gyűjtögettem eddig a tudást az életről, és valóban rengeteg mindent éltem meg abból, amit tanultam, amiben hittem. De mindez fel sem ér azzal, amit az elmúlt pár hónap tapasztalásai adtak nekem:
Hogy nem kell magamban tartanom a problémáimat, mert attól, hogy beszélek róluk, nem tűnök gyengének mások szemében. Sőt! Valószínűleg a legtöbbünk élt vagy éppen él meg hasonló dolgokat és ugyanaz a szituáció más nézőpontből megvilágítva talán már nem is annyira tragikus.
Hogy én is ember vagyok. Vannak jobb és rosszabb időszakaim, de egyik sem értéktelenebb a másiknál. A jóban ugyanúgy vannak hullámvölgyek, a rosszban pedig meg lehet találni az értékes pillanatokat.
Hogy hiába vagyok fejben pro egy témában és tudom, hogy tankönyv szerint mit is kellene tennem, vagy hogyan kellene éreznem magam, a szívem és az érzelmeim nagyon sok mindent felülbírálnak.
Hogy egyáltalán nem baj az, ha számítok másokra. És mekkora ajándék, hogy vannak, akikre számíthatok! Akik meghallgatnak, támogatnak, mellettem állnak a nehéz időszakokban. És én is mellettük állok, amikor úgy érzik, hogy beborulnak kicsit a saját gondolataikba, érzelmeikbe.
Hogy rendben van, ha igénylem mások társaságát. Azt, hogy foglalkozzunk egymással. Írjunk egymásra, akár csak bullshit dolgokat is. Ez mind-mind energia áramlás két lélek között, ami csodálatos.
Hogy jó érzés kiállni valahova és teli torokból kiordítani magamból, ha fáj valami. Vagy kitáncolni magamból egy füstös szórakozóhelyen, miközben a tánc és a zene által kapcsolódom a körülöttem hullámzókhoz.
Hogy jó néha csendes magányomban meginni egy pohár bort és elszívni egy szál cigit, hogy tudjak lélegezni.
Hogy én én vagyok... a szüleim gyermeke, akiktől számtalan jó és rossz tulajdonságot kaptam, de a rosszban is van jó, ha azt arra fordítom, hogy teremtek magam körül és támogatok vele.
Hogy az OCD-m ellenére is szerethető vagyok. És nekem is szeretnem kell magam ezért vagy ennek ellenére, bármennyire is az őrületbe kerget néha.
Hogy hálát kell adnom minden egyes értékes kapcsolódásért, amit lehetőségem van megélni nap mint nap. Ebből töltődöm. Ez nem hagy kiégni engem az életből, a szakmámból. Ez pörget, ez tart sokszor életben. És mindez nem azt jelenti, hogy felszínes vagyok, vagy hogy "csak" ebből táplálkozom. De jelentős része az életemnek.
Én ezekre a kapcsolódásokra tettem fel az életemet. Coach vagyok! És minden percét élvezem. Hálás vagyok azért, hogy olyan emberekre leltem és lelek minden nap magam körül, akik alkalmasak erre. Szeretlek benneteket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése