Az olyan típusú embereknek, mint én vagyok, a motiváció a mindene. Ennek természetesen van jó és kevésbé jó oldala is. Utóbbit azonban megfelelő tudatossággal és odafigyeléssel egészen jól lehet kezelni. Számomra a motiváció-függőség kevésbé előnyös oldala az, hogy - mint klasszikus függőségeknél általában - mindig kell belőle, sosem elég és mivel elég könnyű hozzászokni, így az sem hátrány, ha időről-időre változik is.
Sokáig valóban úgy tekintettem erre, mint elcseszett dologra az életemben, amire nyilván a környezetem gyerekként rá is tett jó pár lapáttal. Hallgattam a "te nem vagy elég kitartó", "nem fejezel be soha semmit", "túl gyakran változtatod a dolgokat magad körül" mondatokat, melyek bölcs gondolatokként aztán szépen lassan bekúsztak a bőröm alá, a tudatom mélyébe és csak évek múlva, terápia és coaching segítségével sikerült kiűznöm őket onnan és elfogadnom azt, hogy én ilyen vagyok.
Ki nem állhatom a monoton dolgokat, de ha valamit csinálok, azt 1000%-al teszem. Nem foglalkozom azzal, ami nem érdekel, ami ellenben megragadja a figyelmemet, arra maximálisan és teljes lelkesedéssel tudok fókuszálni. Nem... nem vagyok az a típus, aki élete végéig egy szakmában és munkahelyen fog dolgozni. De azt gondolom, ez a régen pozitívnak vélt szemlélet mára már egyébként is elég elavulttá vált. A burn out elkerülése végett kell ugyanis az új inger, friss kihívás. Kell az, hogy úgy érezzük fontosak vagyunk, jelentős dolgokat viszünk véghez és a társadalom megbecsült tagjai közé tartozunk. Egyébként mi értelme ennek az egésznek?
Ezzel az új szemlélettel álltam neki idén újra a versenyzés témának. Szándékosan és nagyon tudatosan állítottam össze úgy a programot, hogy az eseményeknek leginkább élvezeti, mint teljesítmény értéke legyen. És bejött. Amíg régen azon aggódtam, hogy hányadik helyen fogok végezni, vagy mennyi idő alatt fogom teljesíteni a távot, most próbáltam a teljes jelenben létezésre fókuszálni. És lehet, hogy végigkáromkodtam az egész versenyt (lsd. Poiana), de teljes szívvel megéltem minden percét, annak örömeivel és nehézségeivel együtt.
És hogy mi adja ebben a motivációt, a kihívást? Éppen ez... a jelentben való létezés. Amikor nem azon gondolkodom, mi történt a múlt héten, vagy hogy hogyan fogom megoldani a jövőben felmerülő problémákat. Csak és kizárólag arra fókuszálok, ami van. Számomra ez mindig is óriási nehézség volt, hiszen az életem a tervekről és az időpontokról szól. Ennek ellenére egyre sürgetőbbnek érzem azt, hogy megtaláljam ebben is az egyensúlyt. Nem igazán szeretném ugyanis a saját életemet külső szemlélőként végignézni.
Most a jövő évet tervezem. Keresem az újabb lehetőségeket, kihívásokat, amik megfelelően kiszolgálják majd a kis függőségemet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése