Minden kezdet nehéz (salsa workshop no.1.)

Kimondani is fájdalmas, de több mint 20 éve táncolok. Kb. 17 éve készítettem el az első saját koreográfiámat, azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal tanítok. Mégis azt kell mondjam, hogy életem egyik legnehezebb feladata volt felkészülni a szombati workshop-ra.

Hála az égnek elég ritkán fordul elő mostanában velem, hogy éjszaka is jár az agyam, ennek következtében napokig nem hunyom le a szemem, de múlt héten még ezt is sikerült produkálnom. Nem is nagyon értettem mi van velem.

Persze... egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy komolyabban kellene ismét foglalkoznom a sport "tánc" vonalával, de ezt letudtam egyelőre azzal, hogy kerestem magamnak egy "mestert", aki végtelen türelmével igyekszik kiküszöbölni jellem és tudásbeli hibáimat. De róla majd később...

Tehát... agyaltam, éjszakáztam, zenéket válogattam és készítettem a kis koreográfiát a fejemben az összes létező helyen, ahol csak megfordultam. Metrón, masszőrnél, közértben stb. És persze paráztam mint állat, hogy a rendelkezésemre álló 4 óra ugyan mire lesz elég abból, amit elterveztem aznapra. Nyújtások, egyensúly gyakorlatok, páros gyakorlatok, régi sor, új figura, új koreográfia... Na de máskor is vállaltam már túl magam, a végére már úgy voltam vele - több napi nem alvás után-, hogy "ugyan mi történhetne".

Nem tudom, hogy a fáradtság, vagy a migrénes fejfájás hozta meg végül a megváltást, de rájöttem, hogy ilyen zseniális csapattal nagy baj nem igazán történhet. És igazam lett.

Egyetlen szó, kritika, vagy rosszallás nélkül végigmentünk az összes "jelzem nem kezdő" gyakorlaton. Befejeztünk mindent, amit elterveztem, és nem utolsó sorban rendkívül jól éreztük magunkat attól függetlenül is, hogy egyébként mindenki hulla fáradt volt.

És ez a történet csak egy kis része. Bevallom őszintén, sosem volt a célom az, hogy tökéletes táncosokat "neveljek". Mindig arra törekedtem, hogy átadjam azt a megmagyarázhatatlan érzést, ami tánc közben tölti el a lelkemet. Ami hosszú évek alatt, a konkrétumok elengedésével teremtődött meg meg, és sajnos tűnik el időről-időre, ha nem foglalkozom vele.

Amire rádöbbentem a hétvégén az az, hogy nem akarom elengedni többet! Az élettől megkaptam azt a lehetőséget, hogy 0-24-ben azzal foglalkozzak, amit szeretek! Kötelességem kibontakoztatni tehát azt, ami bennem van...

És íme a pillanatképek: