Testek hullámzása

Biztosan láttatok már olyan - akár táncos - filmet, amiben az együttmozgás felülmúlhatatlan élménye omlott le a vászonról. Ezeket a pillanatokat már csak elképzelve is felemelő átélni, az igazi mégis az, ha egyszer az életben lehetőségünk van személyesen részt venni  valami hasonlóban. Én személy szerint azt vallom, hogy életem legjelentősebb percei voltak ezek, melyekben elmosódott az idő és feloldódott az egyén, a személyiség egy nagy közös érzéssé: boldogsággá. 


Sosem értettem azokat, akik azt mondták, hogy a maximális kikapcsolódáshoz valami "szer" szükséges. Lehet, hogy én vagyok abnormális ezen a téren, de én éltem már át teljes extázist egy-egy előadás, performance vagy koncert közben. Nincs is annál jobb, mint mikor együtt hullámzol olyanokkal, akikkel képes vagy egyazon élményért rajongani. Akkor és ott nem számít ki vagy, milyen diplomád van, hol dolgozol, vagy kivel bújsz ágyba. Csak a basszus, a ritmus és az ütem létezik, lüktet benned, a végtagjaidban, melyeket nem tudsz megakadályozni a kibontakozásban. 


A hétvégén Aerobic Napon voltam, ahol szintén hasonló élményben lehetett részem. Koreografált óra volt, zseniális zenékkel, nagyszerű edzővel, akit alapból élmény volt nézni a színpadon és követni a parketten. Elöl álltam és egy kósza pillanatban hátratekintettem, ahol megláttam és megéreztem az együtt hullámzó, mozgásrajongó tömeget... és elkapott a feeling! Csak vitt-vitt-vitt... és még most is, sőt örökkön-örökké beleborzongok majd ennek a napnak az emlékeibe. 

A magabiztosság előnyei

Magabiztosság mindenhez kell! Legfőképpen magához az élethez... A bizonytalan ember elveszik a mindennapok sűrűjében. Bedarálja a pörgés, a rohanás, a sok-sok elvárás, amiknek képtelen megfelelni. Nem beszélve a megválaszolatlan kérdésekről, amikre ha megveszünk sem találunk válaszokat. És miért? Mert nem merünk a dolgok valódi mélyére ásni.

Egy egész kis pszichológiai tanulmányt lehetne írni erről a témáról, mégsem ez a célom, megtették már jó páran helyettem. Én a gyakorlati oldaláról igyekszem megközelíteni a témát. Amit mondani akarok az az, hogy merni kell kockáztatni, és úgy élni a mindennapjainkat, ahogy azt mi helyesnek véljük. Lehetséges, hogy sokakból ez igen erős nemtetszést fog kiváltani, sőt az is előfordulhat, hogy fura tekintettel, ellenszenvvel vagy már-már utálattal néznek majd ránk. De ahogy Márai is írja: 


"Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy."


Változtatni akarsz? Máshogy gondolkodni, érezni, cselekedni? Rengeteget lehet agyalmi azon, hogy:
Miért ilyen kegyetlen az élet, miért nem jönnek össze a dolgaim úgy, ahogy én szeretném, és hogy miért pont engem-engem és csakis engem ver az ég?
Vagy magabiztosan talpra lehet állni, lerázni a port a vállunkról és folytatni tovább utunkat, kicsit átgondolva, finomítva, alakítva a módszereken. 


Melyik a jobb? Melyik visz előre? 
Azt hiszen, a válasz egyértelmű!

Tavaszi változások

Imádom a tavaszt... nem is tudom leírni, mennyire! Egész évben talán ilyenkor érzem leginkább a változás jótékony hatásait. Hogy ez az évszaknak, a jó időnek, a napsütésnek köszönhető-e, azt inkább nem is firtatom, nem is fontos.

A lényeg az, hogy a levegő illata azt sugározza, hogy megújul a világ, újjáéled minden, az ember is felébred hosszan tartó téli álmából, kimerészkedik a szabadba, és elkezdi az egyik kedvenc tevékenységemet: a pörgést!   Az erdők megtelnek túrázókkal, a Liget tele lesz kutyasétáltató, babát-tologató, beszélgető, "szerelmeskedő" emberekkel, akik fütyülnek minden gondra és bajra. Akkor és ott nem létezik ugyanis számukra más, csak a pillanat öröme!

Nem hiszek a tavaszi fáradtságban. A télen volt elég időnk punnyadni, ellenni, nagyokat aludni. De mától elkezdődnek a változás napjai, amikor bármit megtehetünk, amit csak akarunk! Ilyenkor érdemes új tevékenységekbe fogni, megtanulni valami újat és ismét elkezdeni foglalkozni saját testünkkel, lelkünkkel, egészségünkkel.

Már alig várom, hogy a jó levegőn futhassak végre, lépdelhessek a friss pázsiton és mindeközben ne gondoljak az égvilágon semmire!

Jó emberek, jó helyen

Nincs olyan ember, aki hónapokon keresztül bír pörögni úgy, hogy ne érezze annak káros hatásait. Éppen az egyik kollégám kérdezte a minap, hogy hogyan vagyok képes "ezt" csinálni: munka, kiállítás, edzés, tánc, tanítást stb. Kapásból azt válaszoltam neki, hogy: "Olyan vagyok, mint egy gyerek: csak szaladgálok körbe-körbe-körbe, amíg egyszer csak össze nem esem." 

Ez sajnos tényleg így van. Általában addig tolom a dolgokat, amíg csak a szervezetem bírja, pedig már többen - közte saját magam is - rávilágítottak arra, hogy ez bizony káros! Lehet, a felismerést éppen egy airsoft játékban kapott fájdalmas füllövés okozza, de akkor is hasznos. 

Friss még az élmény és igyekszem feldolgozni, a helyén kezelni ennek mondanivalóját is. Nem egyszerű, az biztos, ellenben az airsoft-ot mindenkinek bátran ajánlom. Valami zseniális élmény! :)

Annak ellenére, hogy imádok pörögni, dolgozni, alkotni... mégis vannak időszakok, amikor olybá tűnik, hogy mindez haszontalan. És ekkor jönnek a "jó emberek jó helyen", és újra felhomályosítanak arról, hogy az életemben lévő döntéseket 100%-ban én hoztam meg. Ennek következtében nem tehetek mást, mint méltósággal viselni azok következményeit, még akkor is, ha sokszor a füllövésnél is fájdalmasabbak. 

  

Merni kell változtatni

Olyan sokáig küzdünk azon, hogy megszerezzük az állandóság apró kis darabjait, aztán mire összerakunk belőle egy Élet nevű építményt, rádöbbenünk arra, hogy az állandóság nem is annyira jó. Hajlamosak vagyunk ugyanis óhatatlanul ragaszkodni olyan terhekhez is, amik már régen nem aktuálisak és csak akadályoznak minket.

Változni és változtatni nem egyszerű, mivel az újdonság számtalan veszélyt rejt magában. Mégis azt javasolom mindenkinek, hogy kockáztasson! Túl rövid az élet ahhoz, hogy évekig vacilláljunk A és B között, mikor csak annyit kellene tennünk, hogy szépen kipróbáljuk egymás után mind a kettőt. Élmény nélkül hogyan is hozhatnánk meg a "helyes" döntést, már ha egyáltalán létezik ilyen.

Mindig is úgy véltem, hogy minden okkal történik és az összes választásunk olyan helyre juttat bennünket, ahol a lehető legtöbbet tanulhatunk meg önmagunkról. Miután kimerítettük a tudás édes mézes bödönét, érdemes azonban továbbállni és új kihívásokat keresni: érdekes és értékes emberekkel ismerkedni meg, frissíteni élményeinket, tudásunkat, vágyainkat azért, hogy egyre közelebb kerüljünk ahhoz, akik valójában vagyunk.

Nekem eddig három utam vezetett vissza önmagamhoz: az írás, a tánc és a sport. Ezekből építkezem, velük élem meg vágyaim nagy részét és általuk vagyok képes túltenni magam a mindennapok borzalmain. Mindennél fontosabbak számomra, éppen ezért igyekszem rugalmasak kezelni őket és igenis változtatni a hozzájuk kapcsolódó körülményeken, ha úgy látom jónak. Kötődöm hozzájuk, de nem ragaszkodom foggal-körömmel. Időről-időre elengedek egyet-egyet, majd ismét előveszem, átgyúrom, megújítom és egy magasabb szintem álmodom tovább.      

Újjászületés

Az utóbbi időben azt éreztem, hogy összeesküdött ellenem az ég. Mintha minden csak azért jött volna létre, hogy engem gátoljon a haladásban. Borzasztó érzés, amikor már az egészen apró dolgokon is elcsúszik az ember, olyanokon például, hogy elfelejt CD-t vinni az órájára. Hát ez voltam én, a szituáció maga pedig elég ciki, mivel zene nélkül ugyebár nincs aerobic.

Hihetetlenek vagyunk, mi emberek, legalábbis én egészen biztos. Olyan szinten bele tudom élni magam az összeesküvés elméleteimbe, hogy a végén a saját ellenségemmé válok. Mindaddig képes vagyok ezt csinálni, amíg ki nem tudom lőni az agyam "önsajnálat" részét egy-egy jó kis edzéssel. Persze olyankor az órák is keményebbek, mivel sokkal intenzívebben kell koncentrálnom arra, hogy ne tévedjek, és ne vezessem félre  a vendégeket. De a dolog mindent megért, hiszen utána jön a boldogság, a megvilágosodás és az újjászületés.

Utána már csak mosolygok magamon. Azon, hogy milyen ostoba is tudok lenni, még mindig, pedig már ezerszer megfogadtam, hogy nem indulatoskodom feleslegesen. De visz a vérem, nem tudok mit tenni... dolgozom az ügyön, ami egy igen hosszú és egy életen át tartó tanulási folyamat számomra. De már legalább látom, hogy akarom és hogy a fejlődés útjára léptem. Ez azért megnyugtató. :)

Mert mindenkinek jár még egy lehetőség, nem? Különösen saját magával szemben, és mindenkinek el kell hinnie azt, hogy benne egy végtelenül jó, erős és tehetséges személyiség lakozik, aki csak arra vár, hogy kibontakozhasson. Egy nagyon kedves ismerősöm fogalmazott út, hogy mindennek megvan a maga ideje, csak türelmesen ki kell várni. És mindeközben újra és újra meg kell vívni a harcainkat nem is annyira a világgal, leginkább önmagunkkal.