Nincs olyan, hogy mindig-minden rózsaszín

Azzal mélységesen egyetértek, hogy az élet jóval jobb akkor, ha a világunk pozitív oldalát tartjuk inkább szem előtt. De azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy nem létezik a konstans tökéletes állapot, amiben mindig minden a helyén van és nekünk csak a határtalan boldogságérzetet kell a magunkévá tennünk. 
Sokáig haragudtam magamra azért, mert igenis vannak szomorú pillanataim. Ezek nem feltétlenül köthetők negatív eseményekhez. Évekig valamiféle magammal szembeni kudarcnak tekintettem őket, míg rá nem jöttem arra, hogy ugyanúgy mint minden engem ért impulzus, csak a javamat szolgálják. Lelassítanak, elgondolkodtatnak és arra késztetnek, hogy újraértékeljek beszélgetéseket, döntéseket, szituációkat. Hálás lehetek ezekért a percekért és azért az olvasmányért is, ami egészen idáig juttatott:

Márai Sándor: A szomorúságról

Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...
Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.
Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Márai Sándor