A bloggolás valóban egy egyedi műfaj. Még annak is sokszor komplikált, aki tanulta az írás fortélyait és művelte is egy ideig. Nagyon nehéz ugyanis azt betartani, hogy csak akkor írj, ha van is érdemleges mondanivalód. A mai világban azzal tömik a fejünket, hogy napról-napra óriási extázisokat kell átélnünk a sok újdonság, véget nem érő értelmetlen hírek és az önmagát is meghazudtoló fogyasztói társadalmunk peremén. És mindeközben... a sok intrika, káosz és zagyvaság folyamában eltűnnek az igazán fontos dolgok: apró sikerek, kedves mosolyok, örömteli pillanatok. Mint például a következő:
Van nekem egy bátyám, akit érdekes módon világ életemben Öcsikének hívtam. Annak ellenére, hogy imádom őt, viszonyunk nem volt éppen felhőtlen, amihez nagyban hozzájárult az a 11 év korkülönbség, amin nagyon sokáig nem igazán tudtunk túllépni. Pár hónappal ezelőtt azonban történt valami... nem is tudnám konkrét eseményhez kötni, de valahogy elkezdtünk apró lépésekkel közeledni egymáshoz. Meglepő volt, és sokszor mulatságos is, de haladtunk.
Pár hete eljött a legnagyobb áttörés, amit soha életemben nem fogok elfelejteni: segítséget kért tőlem. Méghozzá egy edzéstervet. :) Az édibédi ugyanis nem éppen egy kisdarab ember, és ahogy az lenni szokott, a súlya elkezdett az egészsége kárára "gyarapodni". Lényeg a lényeg, készítettem neki egy videót, amit heti háromszor kell végigcsinálnia ahhoz, hogy érdemleges eredmény mutatkozzon rajta és benne.
Valamelyik éjszaka csörgött a telefonom, és bátyám volt a vonal túlsó végén. Örömteli hangon mesélte, hogy végigtornázta a programot és nagyszerűen érzi magát! Hát... életemben nem voltam még olyan boldog! Emlékeztetett ugyanis arra, hogy többek között ezért választottam az edző szakmát. Annyi sok betegség, lelki probléma, feszültség van bennünk, amit a sport által pofonegyszerűen meg tudnánk oldani.
Öcsike a tökéletes példa arra, hogy bárki képes jó, sőt nagyszerű irányba változni és változtatni az életén, még mielőtt komolyabb baja származna az elfoglaltságából, lustaságából vagy kedvtelenségéből.
A tanulság tehát... ez az egyik legszebb szakma a földön!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése