Amikor annyira tompa vagy, hogy mások megjegyzéseiből sem veszed észre azt, hogy valami probléma van veled és rajtad, az mindennek a legalja. Ez történt velem is. Sportoló lévén, egy idő után kénytelen voltam rájönni hibás döntésem következményeire és jelzem: nem volt kellemes érzés ezután belenézni a tükörbe. Elkeseredés, szomorúság, kiábrándultság töltötte el az elmémet egészen egy pillanatig. :) Aztán elkezdtem azon agyalni, hogy hogyan is lehet a folyamatot visszafordítani.
A gondolatokat tettek követték, így az akkori és mindenkori legjobb barátosnémmal elkezdtünk lejárni a helyi tűzoltóság - elég férfias - konditermébe, melyet aztán az elkövetkező években is igen sűrűn látogattunk, főként együtt. Edzettünk, futottunk a tónál, sokat beszélgettünk és észre sem vettünk, hogy a kilók leolvadtak rólunk és igen szépen formálódtunk. Eltelt 3 év és a szalagavató táncunkra úgy néztünk ki, mint két fitness lady. :)
Ezután nem volt gond az önmagunkkal és a tükörrel való szembenézéssel, de azt egy életre megtanultuk, hogy a sport és a testünk egy olyan projekt, amivel megállás nélkül, szüntelenül és rendszeresen kell foglalkoznunk. Ez így elsőre ijesztően hangozhat, de ha megtaláljuk azt a mozgást, amiben igazán jónak és boldognak érezzük magunkat, majd ezt beépítjük az életünkbe, a napi rutinunkba, akkor egy idő után nem tudunk már nélküle létezni.
A másik fontos része a folyamatnak a társaság. Vannak emberek, akik a magányos farkas típusok és egyedül szeretnek sportolni. Bár sokszor még ők is elismerik azt, hogy a jó társaságnak rendkívüli húzóereje van. Ezt a közeget kell mindenkinek megtalálnia, és akkor nem lesz baj a továbbiakban... termelődhetnek a boldogsághormonok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése