A hétvégén csodás dolgokat élhettem meg! Szombaton és vasárnap is szénné edzettük magunkat és rengeteg értékes tapasztalattal és tudással lettünk gazdagabbak. Számomra az egyik leglényegesebb momentum az volt, hogy rádöbbentem a motiváció valódi lényegére.
Egészen apró korom óta tanítok, illetve koreografálok és hajdani edzőimtől azt tanultam, hogy "azzal motiválsz, ha agyonhajtod a tanítványaidat". Tizenpár éves koromban ezt is csináltam, persze utáltak is érte. Aztán felnőttem és elkezdtem észrevenni magam körül a lehetőségeket. Például: azt várd el másoktól, amit magadtól is! Azaz, ha én azt akarom, hogy korrektül viszonyuljanak hozzám, akkor nekem is maximálisan annak kell lennem másokkal. Fura, nem? A kemény katonás-alázós módszer és a segítés-biztatás is visz valahová, csak nem mindegy, hogy milyen irányba. És minél többet látott az ember, annál inkább nem mindegy!
Aki maximálisan odateszi magát és igyekszik a lehető legtöbbet kihozni egy-egy helyzetből, azt nehogy már egy önmagával is boldogtalan ember bírálja és vegye el a kedvét attól, hogy azt csinálja, amit szeret. Ugyanez a személy a jó edzőnél például kiteljesedhet: értékesnek, lelkesnek, megbecsültnek érezheti magát, még akkor is, ha tudásban vagy technikában még fejlődnie kell. Hiszen nem kockák vagyunk, és végképp nem a végtelen-arctalan embertömeg egy jelentéktelen tagjai. Ha már elindultunk egy úton, például az edzés útján, akkor követeljük meg magunktól is, de másoktól is azt a tiszteletet, ami ezért jár.
De ne feledjünk: ehhez magunkkal szemben is korrektnek kell lennünk, és bizonyítanunk, hogy mi mindent megteszünk a cél érdekében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése