Fejben játszott élet

Az emberi elme csodálatos. Nem csak azért, mert szinte bármire képesek vagyunk általa: új fogalmakat létrehozni, terveket kitalálni és megvalósítani, problémákat megoldani, kombinálni és komponálni... ennél sokkal többet tudunk: előre megélni az eseményeket. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én rendszeresen lejátszom fejben azokat a történeteket, amik majd valamikor később - hellyel-közzel talán még hasonlóan is, mint gondolataimban- lejátszódnak a jövőben. Csodálatos ez, mert így lehetőség van arra, hogy minden felmerülő akadályt előre leküzdjek. Én így tervezem meg az óráimat is. Kocsiban ülve, vagy zenét hallgatva előbb fejben végigpörgetem az egy órát, majd kisakkozom, hogy aznap milyen bemelegítést, erősítést koreográfiát építsek fel. És imádom. Próbáljátok ki! Hihetetlenül építi a kreativitást, a gondolkodásmódot, a memóriát, nem beszélve arról, hogy az adott szituációban már sokkal magabiztosabbak leszünk és szinte rögtön tudjuk majd a megfelelő válaszokat és reakciókat. Én ezt csinálom állásinterjúk előtt, önálló edzésnél, csoportos óráknál, de sokszor még a családommal való találkozás előtt is, amikor pl. tudom, hogy éppen kényes téma fog szóba kerülni. 

Hátrány??? Nem is tudom. Talán néha furcsán néznek rám a buszon, amikor ütemre jár a kezem és a lábam. De ezt például élmény megszokni! :)

A hangulatingadozásokról :)

A hangulatingadozást sokan és sokszor tévesen a nőkhöz köik. Pedig legalább 50-50%-ban osztozhatunk férfitársainkkal ebben a nem túl kellemes állapotban. Nyilván rengeteg oka lehet annak, hogy az egyik percben még édes kiskutyaként öleljük keblünkre embertársainkat, másik percben pedig már azon gondolkodunk, hogyan "tegyük el láb alól" azt a kedves kollégát, aki már hónapok óta az utunkban áll. Azt nem akarom és nem is fogom találgatni, hogy melyik lehet az a határ, amitől fogva már klinikai esetről beszélhetünk, inkább a dolog komfort oldaláról közelíteném meg a fogalmat. Miszerint: kinek is jó ez? Mert nekem biztosan nem! A szeretteimnek, akik valószínűleg szintén elszenvedik a kitöréseimet, szintén nem! A vendégeimet is megviseli, hiszen nem hozom a csúcsformámat, ezáltal ők sem tudják. Borítékolhatjuk tehát, hogy senkinek sem válik előnyére!
Mi tehát a megoldás, mivel lehet először csak kontrollálni, majd teljesen megváltoztatni ezt a nem túl kellemes állapotot? Felismeréssel, beismeréssel, alázattal és akaraterővel. Azt szokták mondani, hogy a leszokást is úgy kell elkezdeni, hogy bevalljuk: problémánk van. Ez is hasonló szituáció, hiszen itt is le kell szoknunk arról, hogy arra hajlunk, amerre a szél fúj. Az önmagunkkal való szembenézés után következik az elhatározás: "helyzetünket egy magasabb nézőpontból fogjuk kezelni". És ha ez már sikerült és megvan az akarat, hogy mindezt a továbbiakban is így folytatjuk, az már fél siker. Persze mindig lesznek gyengébb pillanatok, amikor újra és újra beleesünk ugyanabba a hibába. Nincs ezzel semmi baj. Emberek vagyunk. Csak tudni kell ezt is felismerni. Nem szabad elkeseredni, hanem menni tovább.
Így építjük-szépítjük önmagunkat egy életen keresztül. És ez csodálatos!

Annyi mindent mondanék...

Annyi gondolat van a fejemben, hogy úgy döntöttem naplót vezetek csak a megírandó témáimról. Ismét volt ugyanis egy nagyszerű szakmai hétvégém, ami rengeteg tanulsággal szolgált. Ha meg kellene határoznom két szóban azt, hogy mit is jelentett számomra ez a két nap, a következőket mondanám: reményteljes jövőt!
Ha 16 órán keresztül hallgatsz valakit, aki tele van ambíciókkal,  pozitív gondolatokat, ötletekkel, professzionális megoldásokkal és egy olyan jövőt vázol fel eléd, ami valóban megvalósítható, akkor elkezdesz reménykedni, majd egy idő után hinni abban, hogy ez neked is kijár!
És mindennek az alapja a pozitív gondolkodás, a tervezés és a profizmus. Ahogy én megtervezem minden egyes aerobic órámat az első lélegzetvételtől az utolsó nyújtásig, hozzárakom a zenét, a stylingot, az időegységeket, az intenzitást és a végén kerek egészt kapok veletek, úgy lehet ezt cselekedni életünk bármely területén.
Nem is oly rég azt éreztem, hogy összecsapnak felettem a hullámok. Hogy semmire sincs időm, semmit nem tudok maximálisan megcsinálni, negatív gondolatok tömkelegével van tele a fejem és belekerültem egy olyan spirálba, ami csak húzott egyre lejjebb és lejjebb. És ekkor egy "hang" (a páromé) mondta azt, hogy állj! "Most eldobsz mindent, előveszel egy papírt és egy ceruzát és szépen összeírod, hogy mit-mikorra és hogyan fogsz megvalósítani. Nem volt egyszerű, de beadtam a derekam és leültem önmagammal, önmagamban. Osztottam, szoroztam, agyaltam és a végén megszületett a januári tervem, amihez igyekszem tartani magam a lehető legnagyobb mértékben. Bátran mondhatom tehát, hogy működik a dolog.
Ehhez azonban az kell, hogy egyáltalán észrevegyük, hogy most igenis csúszunk a dolgainkkal, nem vagyunk olyanok, mint általában és a napjainkat egy csökkent energiaszinten tengetjük. A bevallás nehéz dolog, de igen hasznos. Ajánlom mindenkinek!

A pihenés fontosságáról

A pörgés a világon az egyik legjobb dolog, mindig is ezt vallottam és vallom most is. Éppen ezért roppantul nehezményezem, hogy az ember szervezete is képes lemerülni, akár egy Duracell nyuszi. Sokan azt gondolják, hogy ez egyenes arányban van az életkorral, de ez nem feltétlenül van így. Én jó pár évvel ezelőtt is álomba tudtam "hajtani" magam és ez mostanra sem változott. Ami viszont igen, az az ehhez való hozzáállásom, miszerint: miért is kell nekem ezt csinálnom? Miért jó az, ha annyira leterhelem magam, hogy alig bírok kikelni az ágyból, naponta több kávéval sem bírok ébren maradni, ebből kifolyólag az élet legtöbb területén nem tudok maximálisan helytállni, ami ellenben nekem rendkívül fontos. És mindez miért? Mert nem vagyok képes Pihenni. Arra a fajta relaxációra gondolok itt, ami valóban kikapcsol és regenerál. De mára már sajnos ott tartunk, hogy azt sem tudjuk megmondani, hogy igazából milyen tevékenységekben találjuk meg a béke szigetét. Pedig ennek kellene az egyik legfontosabbnak lennie a mindennapokban. Hiszen hiába dolgozunk, hajtunk, edzünk minden percben, ha a szervezetünknek nincsen ideje és lehetősége mindezt feldolgozni. És a lecke sajnos nem ér véget annyival, hogy kicsit fáradtabbak leszünk az átlagnál. Ennél sokkal súlyosabb következményekkel jár az, ha nem tanulunk meg tudatosan pihenni. Tudom, hogy sok esetben csak akkor fogadjuk meg a jó tanácsokat, ha már a saját bőrünkön is megtapasztaltuk a negatív hatásokat. Pedig rengeteg kellemetlenségtől kímélnénk meg magunkat, ha hallgatnánk azokra, akik már átélték helyettünk.
Tehát pihenést... relaxációt... regenerációt mindenkinek!

Az életnél nincs értékesebb dolog a földön

Megszámlálhatatlanul sok dolog történik velünk életünk minden egyes percében. Rengeteg élmény, impulzus, jó és rossz esemény, aminek csak egy nagyon kis százalékát fogjuk fel tudatosan. Milyen lenne csupán egyetlen pillanatra átlátni magát az egészet? Bele se merek gondolni... megborzongok. Csodás dolognak érzem már azt is, hogy megvan a lehetőségem a "teljes" életre, annak minden boldogságával és nehézségével.
Édesanyám halála óta nap mint nap úgy kelek fel, hogy megköszönöm azt, hogy egészséges vagyok és hogy lehetőségem van a napjaimat úgy megélni, ahogy azt én szeretném. Az az igazság, hogy mindig is a "világmegváltók" típusába tartoztam, aki ellenben sok-sok veszteséget átélt már. Mégsem fogtam fel a körülöttem lévő dolgok értékét mindaddig, amíg a legnagyobb veszteséget el nem szenvedtem.
Nem mondtam még el eddig, hogy egyáltalán miért is csinálom ezt az egészet! A tanítást, az aerobikot, a táncot a blogot. Lehet, hogy magam előtt sem volt sokáig világos a válasz, de az biztos, hogy nagyon nagy szerepe van benne annak, hogy hosszú, egészséges és szép életet akarok, telis-tele élményekkel, izgalommal, örömökkel, kihívásokkal! Félre ne értsetek! Ezt nem az elmúlástól való félelem generálja, hanem a rádöbbenés arra, hogy mennyi minden vár még rám és mindannyiunkra! Ezért kell vigyáznunk magunkra, ápolni testünket-lelkünket és néha kiszolgálni gyarló vágyainkat is. Hiszen emberek vagyunk: annak minden örömével és bánatával.

A motiváció valódi ereje

A hétvégén csodás dolgokat élhettem meg! Szombaton és vasárnap is szénné edzettük magunkat és rengeteg értékes tapasztalattal és tudással lettünk gazdagabbak. Számomra az egyik leglényegesebb momentum az volt, hogy rádöbbentem a motiváció valódi lényegére.
Egészen apró korom óta tanítok, illetve koreografálok és hajdani edzőimtől azt tanultam, hogy "azzal motiválsz, ha agyonhajtod a tanítványaidat". Tizenpár éves koromban ezt is csináltam, persze utáltak is érte. Aztán felnőttem és elkezdtem észrevenni magam körül a lehetőségeket. Például: azt várd el másoktól, amit magadtól is! Azaz, ha én azt akarom, hogy korrektül viszonyuljanak hozzám, akkor nekem is maximálisan annak kell lennem másokkal. Fura, nem? A kemény katonás-alázós módszer és a segítés-biztatás is visz valahová, csak nem mindegy, hogy milyen irányba. És minél többet látott az ember, annál inkább nem mindegy!
Aki maximálisan odateszi magát és igyekszik a lehető legtöbbet kihozni egy-egy helyzetből, azt nehogy már egy önmagával is boldogtalan ember bírálja és vegye el a kedvét attól, hogy azt csinálja, amit szeret. Ugyanez a személy a jó edzőnél például kiteljesedhet: értékesnek, lelkesnek, megbecsültnek érezheti magát, még akkor is, ha tudásban vagy technikában még fejlődnie kell. Hiszen nem kockák vagyunk, és végképp nem a végtelen-arctalan embertömeg egy jelentéktelen tagjai. Ha már elindultunk egy úton, például az edzés útján, akkor követeljük meg magunktól is, de másoktól is azt a tiszteletet, ami ezért jár.
De ne feledjünk: ehhez magunkkal szemben is korrektnek kell lennünk, és bizonyítanunk, hogy mi mindent megteszünk a cél érdekében!

Senki sem mondta, hogy a fejlődés egyszerű dolog

- Üdvözlet-üdvözlet kedves halandó, mit szeretnél kezdeni magaddal az elkövetkező 10 évben?
- Fejlődni szeretnék: szellemileg, lelkileg, testileg... de ha lehet kérni, ne fájjon túlzottan!
- Kérni lehet, de ez sajnos lehetetlen! Próbálkozz újra!

Körülbelül így zajlana a beszélgetésem a "magasabb rendű énemmel" egy átlagos szerdai napon. Mert újra és újra rádöbbenek, hogy haladni előre nem is olyan egyszerű dolog. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a kijelölt úton járunk. Emberi gyarlóságaink: a lustaság, megúszni-vágyás, kényelem oly sokszor kerekednek felül rajtunk, hogy szinte már észre sem vesszünk. Azt már megfigyeltem, hogy alapvetően mindenki fejlődni akar. Nézzük csak az aerobikot, vagy a testépítést. Mindenkiben megvan az igény arra, hogy szépen kidolgozott izmai, rendkívül jó állóképessége és alapvetően egészséges szervezete legyen, mégis, amikor eljut odáig, hogy rendszeresen és keményen meg is kellene dolgoznia érte, akkor jön a megtorpanás. Ekkor szoktam azt mondani - természetesen magamnak is -, hogy "senki sem mondta, hogy könnyű lesz!"
Nekem ez segíteni szokott, mert ilyenkor mindig ráébredek arra, - legyen szó akármiről is - hogy tulajdonképpen én választottam kihívásnak, minden apró kellemetlenségével együtt. Aztán nekikezdek és csak csinálom-csinálom-csinálom, majd egy idő után azt veszem észre, hogy élvezem. Hát persze, hogy élvezem! Hiszen akiről maximálisan szól ez az egész végtelen történet, az én magam vagyok!

A fáradtság jótékony hatásai

Tegnap kicsit "túltoltam" a napomat. Dolgoztam, tanultam, táncoltam, tanultam... nagyjából ez volt a program, mindezt persze maximális lendülettel. Ennek következtében éjszaka mondhatni becsuklottam az ágyba, amit azonnali kóma követett mindaddig, míg a tündibündi macskám úgy nem gondolta, hogy hajnali kettőkor kell - ismét - megölni az ajtóba akasztott piros-sípolós műegeret. És bár a sípolót következetesen és jó előre tönkretettem benne, az egér sokszoros koppanása az ajtófélfán és annak ütemes visszhangja a polgári lakás belterében nem volt túl pihentető.
De! Ami a lényeg és amin magam  is meglepődtem: reggel a gyűrött ruhám is jobban nézett ki nálam (nah nem ezen lepődtem meg), így elhatároztam, hogy most aztán rendbe szedem magam, mégiscsak nézzek már ki valahogy! És csodák-csodájára a végeredmény elég pofás lett. A napom folytatása még mindig elég homályos emlékeimben egészen addig, míg el nem fogyasztottam egy finom kávét és egy sütit munka előtt, a hulló hópelyhek bámulása közben. További fekete folt következett, mikor is a nagyjából a munkahelyemen találtam magam, ahol újabb adag kávé infúziós adagolására adtam a fejem. Azt kell mondjam, hogy régen éreztem már ilyen finomnak a 3 in 1 gépi kávét. És ez így ment egészen idáig...
Úgyhogy kávét egy ideig nem iszom, ellenben rájöttem arra, hogy nem is olyan rossz dolog a fáradtság. Kicsit delíriumos, csöppet lassú, enyhén homályos, mégis sokkal de sokkal jobban tudom értékelni általa a máskor napi rutinnak tetsző dolgokat. Finomabb a kávé, kedvesebbek az emberek (a szelektív hallásnak köszönhetően), dallamosabb a zene és sorolhatnám.
Ne restelljük tehát átadni néha magunkat a teljes fáradtságnak, mert jótékony hatásai felbecsülhetetlenek!

És íme a bűnös :)))

A kitartó munka gyümölcse

Biztos volt már veletek olyan, hogy csak egy pici választott el a sikeres végeredménytől, mégis feladtátok a dolgot, mert alkalmatlannak, tehetségtelennek tartottátok magatokat hozzá, vagy egyszerűen csak úgy éreztétek, hogy teljesen elfogyott az oda szánt energiátok. Persze ezzel semmi baj sincsen, hiszen mindannyian ilyenek vagyunk. Nehezen tesszük túl magunkat olyan eseményeken, tulajdonságokon, amik gátolnak bennünket a továbblépésben. De van egy jó hírem: mindig van kiút a mély gödörből. Mert persze a legvégén úgyis oda jutunk, hiszen a lelkiismeret azért szerepet játszik abban, hogy hibáztassuk magunkat a "szent ügy" feladása miatt.
A megoldás tehát az egyszerűségben keresendő. Egyrészt - mint ahogy azt tegnap is írtam: részcélokat kell kitűzni, mert sokkal nagyobb valószínűséggel fogjuk ezeket megoldani, mint egyből a végső megmérettetést. Másrészt önmagunk jutalmazása segíthet igen sokat, harmadrészt pedig, - amiről nem beszéltem eddig - az a kitartás fegyelmezett, tudatos és akaratlagos fejlesztése, ami határaink kitolásával is együtt jár majd. Egyszerűen hangzik, nem? Pedig valójában iszonyat nehéz.
Nézzük mi is kell hozzá: teljesen tiszta agy - ami valljuk be őszintén, igen nehézkes, főleg miután felcsesztük magunkat azon, hogy nem sikerülnek dolgaink - tehát inkább azt mondom, hogy üres agy. Ezt igen könnyen el lehet érni: nézzünk meg egy pár perces bugyuta bejátszást, hallgassuk meg kedvenc dalunkat, ugráljunk egy kicsit... végezzünk olyan tevékenységet, ami más!!! Aztán kell egy gyors és ütős elhatározás, ami leginkább abban a mondatban ölt testet, hogy: basszus, akkor is megcsinálom. Végül pedig ne gondolkozzunk, csak álljunk neki és csináljuk addig, amíg meg nem lesz. Az biztos, hogy az így elvégzett feladatok napokra feldobnak majd minket, gondolatainkat és még kapcsolatainkat is, hiszen az önbizalmunk egy időre a helyére kerül, ha nem egy picit magasabbra is az egészségesnél! :)
Hajrá-hajrá!!!

A sikerélmény pozitív hatásai

Sokfélék vagyunk, mi emberek, hála a jó égnek. Eltérő személyiséggel, igényekkel, vágyakkal, célokkal vagyunk megáldva, melyek jobb esetben előre visznek minket. Én speciále - a legtöbb sportoló kollégával egyetemben - eléggé sikerorientált  individuum vagyok, akibe azonban belecsepegtettek némi bizonytalanságot is, ami által a kudarckerülő magatartás is ott van a szeren.  Persze a pszichológia erre azt mondaná, hogy ez a kettő ellentmond egymásnak, de az érzések sokszor mást diktálnak. És egyébként sem szeretek beskatulyázni senkit. Az sosem vezet jóra.
A lényeg tehát a kitűzött cél elérése, ami ellenben nem is annyira egyszerű. Hiszen olyan távolinak tűnik időben és térben, sokat kell érte szenvedni, nem is biztos, hogy sikerül stb. Ezek a negatív gondolatok még a legkitartóbb embert is megingathatják egy-egy pillanatra. De létezik egy zseniális módszer arra, hogyan csináljuk végig mindazt, amit elterveztünk. Ez nem más, mint a részcélok beiktatása és önmagunk jutalmazása. Én mondom: működik! Ha például fogyni szeretnénk, nem csak azt a célt kell kitűznünk magunk elé, hogy 80 kg-ról 60-ra akarunk lefogyni egy év alatt, hanem azt is, hogy két hét múlva, egy hónap múlva stb. hogyan szeretnék kinézni. És ezt nem kell feltétlenül csak a súlyunkra érteni. Hiszen itt az alak formálódása, közérzetünk javulása, egészségünk jobbá tétele is legalább ugyanolyan fontos szempont.
Ezt követően írjuk le a pontos elhatározást, annak helyes menetét, készítsünk tervet, kérjük szakember véleményét, ha szükséges. Így meglesz a "miheztartás végett", a megfelelő edzés-és étrendterv, illetve a sikerélmény is, ami ezzel a módszerrel sokkal közelebb kerül hozzánk. A jutalmazás pedig abszolút egyénfüggő, de fontos, hogy az elért eredményekhez kapcsolódjon. Kinek mi esik jól: egy nyugtató szauna, egy csinos ruhanemű vagy éppen az, hogy egy estét eltölt a legjobb barátnőjével.
Ha mindezt tudatosan véghez tudjuk vinni, sokkal könnyebben jutunk majd el életünk nagy céljaihoz! Nem beszélve arról, hogy kitartásunk is növekedni fog!

Hinni, élni, égni

Mint már korábban írtam, igyekszem minden olyan dologra időt szánni, ami fontos a számomra. Ami azért roppant nehéz, mert engem a világ igen nagy szelete érdekel, mindig is szerettem sokrétű lenni. Ezt mára leredukáltam a szakmámhoz, hobbimhoz szorosabban kapcsolódó tevékenységekre, de még így is kevés az a napi 24 óra. Ezért kompaktálok, amit bátran megtehetek, mert nő vagyok és a nők állítólag több mindenre is oda tudnak figyelni egyszerre. :) Ez az elmélet ma teljesen beigazolódott. Miután hazarohantam a munkából, nekiláttam főzni. Eközben tanultam a szekrényre kiragasztott anatómia tételeimet, közben pedig még arra is jutott időm, hogy elgondolkozzak hogyan hozzam közelebb az aerobic órámat leendő vendégeimhez. A végeredmény: a vacsi isteni lett, megtanultam a vállöv izmait, az órámmal kapcsolatban pedig a következő szavak ugrottak be egymás után: hit, kitartás, élet, tanulás. Nem kerestem őket, nem akartam, hogy rímeljenek okos gondolataimra, mégis egyszerre jöttek. Magyaráznom pedig alig kell őket. Ha nincs hit, nincs semmi. Egészen fiatal koromban rájöttem már arra, hogy e nélkül a pozitív érzés nélkül semmik vagyunk. Tulajdonképpen mindegy is, miben hiszünk: magunkban, abban, hogy végig tudunk csinálni egy-egy gyakorlatot, vagy hogy sikeresek vagyunk a munkánkban. A bizonyosság, hogy jó úton járunk, az a lényeg. És nem kellenek a külső megerősítések, a biztatások, vállveregetések. Csak mi kellünk, és egy-egy letisztult gondolat. Hogy tudjunk hinni, élni, égni! És ha elég kitartóak vagyunk, egyszer majd a "nem túl távoli jövőben" minden jóra fordul majd...

A túlbonyolított gondolatok a legrosszabbak!

Lehetséges, hogy csak mi - amúgy csodálatos nők - vagyunk képesek arra, hogy minden egyszerű dolgot a végletekig bonyolítsunk? De tényleg, valaki biztosítson arról, hogy ez így van. Mert ha Ti Férfiak, a teremtés mondhatni koronái is olyan mélyre tudtok süllyedni apró-cseprő dolgoktól, mint mi, akkor nekünk annyi! Komolyan mondom. Hihetetlenek vagyunk, én legalábbis tuti. Mentségemre szóljon, hogy igyekszem tenni hangulatingadozásaim ellen és ez itt nem a reklám helye, de komolyan mondom, hogy legvégső esetben csak a sport segít. És bár nem vagyok híve az eddzük halálra magunkat projektnek, vannak olyan esetek, amikor már tényleg nem használ más, csak ha négykézláb jövünk ki a teremből, nyelvet lógatva, ellenben kitisztult fejjel és üde, pozitív, de legalább nem gyilkos gondolatokkal. Hát... megvan a heti programom. :) Aki csatlakozni szeretne, az holnap megteheti...

Egy kis biztatás:

A tökéletes ember is elkeseredik néha

Gondolom mindenki volt már úgy, hogy eljutott az életében arra "A" pontra, ahová egyébként szeretett volna, és mégsem érezte igazán százasnak a dolgot. Ismét át kellett ugyanis értékelnie azt, hogy hogyan és merre is tovább, kikkel, milyen ütemben stb. Fáradtan azonban nem is olyan könnyű tervezni.
Ugyanígy van az edzéssel is: ha nem biztosítunk magunknak egyfajta regenerálódási, tisztulási időt, akkor már bocsánat a kifejezésért, de cseszhetjük a dolgot. Újra és újra ráébredek, hogy mennyi mindent lehet tanulni a fegyelmezett edzésből, amit az életünkre levetítve ugyanúgy alkalmazhatunk: tudni kell például időben leállni és merni kell nemet mondani! Lehet, hogy egy "jótékony" elutasításból születnek meg újabb, tevékeny napjaink, amit épülésre, szépülésre tudunk felhasználni. Hiszen a mai világban már senki nem engedheti meg magának, hogy beteg, fáradt, figyelmetlen és kedvetlen legyen, mert valljuk be őszintén, az állásával és az egzisztenciájával játszik. Ez persze nem azt jelenti, hogy lélektelen droidként kell mászkálnunk az utcán és azt kell tennünk, amik mások mondanak. Ellenkezőleg! Ha jóra használjuk fel pl. a mozgásból felhalmozott többlet energiánkat, nagyszerű és kreatív folyamatok kiteljesítőjévé válhatunk otthon, a hobbinkban és a munkában is!
Kellemesen fárasztó edzést és töltődést kívánok mindenkinek!

Az idő, ami mindig mindenre elég

Amikor megkérdezték tőlem idén, hogy mit is kérek Karácsonyra, azt válaszoltam, hogy Időt, méghozzá olyat, ami mindig mindenre elég. Erre bölcs tanítóim azt válaszolták: hiszen tudod te... arra van időd, amire szánsz! 

Eme többnyire filozofikus kiborulásom olyan négyszer, ötször szokott elkövetkezni az év különböző pontjain és változatos finálékat szokott megérni a teljes megnyugvás és a pillanatnyi kiábrándulás között. Sokszor gondolok ilyenkor arra, hogy mi felnőttek még mindig hajlamosak vagyunk úgy viselkedni, mint a gyereket. Pedig ha visszagondolunk ehhez képest az maga volt a nyugalom és világbéke, még akkor is, ha a valóság körülöttünk sokkal kuszább is volt, mint amennyit fel tudtunk fogni belőle. Gondolkoztam, miért siratom sok esetben vissza azt az időszakot, és nem is oly rég rájöttem: az idő miatt! Mindennek megvolt a helye és az ütemezése: kelésnek, evésnek, tanulásnak, edzésnek, játéknak és boldogok voltunk. Igaz, más volt az, aki tervezte napirendünket, mégis megnyugvással töltött el minket a teljesség gondolata, a nélkül, hogy értettük volna. 

Tehát, ha ez akkor ment, akkor most is menni fog! Így 2012 hajnalán mindenre fogok időt szánni, amire csak akarok és amitől biztosan jobban, testben-lélekben egészségesebben érzem magam. Mint már írtam: tudom, hogy ez nem könnyű, de bíztatok mindenkit erre!

Időt kell szánni magunkra: a testünkre, szellemünkre, vágyainkra és legfőképpen nőiességünkre és férfiasságunkra. Sok mindenben rátalálhatunk a titkokra, de a sport és a ritmus az, ami szerintem a legközelebb áll ahhoz a "transz szerű" állapothoz, ahol kitisztul belőlünk minden, aminek nem kell ott tanyát vernie. Persze ehhez is sok minden kell, de ha az elhatározás megvan bennünk, hogy változtassunk életünkön, akkor már a jó úton járunk!